Utazás, új élet külföldön

Hogyan segít az utazás terápia a megújulásban?

Menekültem, amikor Máltára költöztem? Lehet, hogy sokan ilyen szemmel tekintenek rá. Az is lehet, hogy volt bennem ilyen jellegű gondolat. Meglehet még az is, hogy utazás terápia jelleggel érkeztem ide, hogy meggyógyítsam sérült lelkemet. És bár akkori legfőbb okom a vonzalom, a szerelem volt Málta iránt, a költözés mégis változást hozott az életembe, megújulást, továbblépést onnan, ahol akkoriban tartottam.

Lehet-e az életünk annyira elviselhetetlen, hogy menekülni akarjunk belőle? Néha bizony érezhetjük, hogy betelt a pohár, szükségünk van egy kis pihenésre. Ez lehet azért, mert túl sokat dolgozunk és elfáradtunk, lehet azért, mert monotonak a mindennapjaink és valami újra, másra van szükségünk, vagy akár azért, mert olyan irányba haladunk, ami a lelkünk vágyával ellentétes.

Távolabbról szemlélve minden más

Előfordul, hogy úgy érzed, már mindenféle módon megpróbáltál kilépni a kereteidből, már változtattál, lecseréltél, kimozdultál stb… Ám ha még mindig ugyanabban vagy, ahol beragadtál, megrekedtél, érdemes megállnod egy kicsit, és távolabbról ránézned az életedre.

Úgy tudsz a leghatékonyabban továbblépni, ha először mentálisan és fizikailag is eltávolodsz a megszokott dolgaidtól, környezetedtől.

Az eltávolodás fizikai része jellemzően a helyváltoztatás, az utazás, ami minden formájában kiváló alkalom arra, hogy kizökkentsen a megszokott napi rutinból, a komfort zónádból, hogy valami teljesen újat tapasztalj. Új környezetben, új emberek társaságában, más kultúrális közegben mozogva új impulzusok érnek.

Bizonyára hallottál már olyan emberekről, akik egy-egy hosszabb utazás után teljesen újrakalibrálták önmagukat, az életüket. Kiléptek a megszokott kerékvágásukból, kiszabadították magukat az addigi mindennapjaikból. Menekültek? Nem gondolom. Inkább változásra vágytak, új lehetőségekre. Időt és teret adtak önmaguknak a letisztázásra.

Hogyan hat az utazás terápia jelleggel?

Az utazás terápiás része már a tervezésnél elkezdődik. Az utazás tervezése, vizionálása szívmelengető hatással van rád. Amikor elképzeled, hová mész, mit fogsz ott csinálni, és milyen várható élményekben lesz részed.

Amikorra ténylegesen megérkezel, már túl vagy néhány kalandon, és még mindig érhetnek meglepetések, ahogy összeveted az álmaidban megélt képet a valósággal. Itt már átlépsz abba az új világba, ahova eljutottál, annak befogadásával, amit ténylegesen megtapasztalsz.

Itt már legtöbbször leteszed az otthoni problémák miatti aggodalmaskodást, és teret engedsz valami egészen újnak. Kicsit úgy, mintha a világ egy másik dimenziójába csöppentél volna. Ez a más dimenzió remek lehetőséget ad önmagad megismerésére, vagyis még pontosabb, ha azt írom, hogy önmagad teljesen más oldalról való megismerésére.

Az új környezet a felfedezés örömével tölt el. Az ismeretlen lehetőséget nyújt arra, hogy újra átélhesd a gyermeki kíváncsiság  pillanatait, amikor még minden új, minden ismeretlen, és izgalmas. Ilyenkor arra figyelsz, ami körülötted van, így végre teljességében tudod megélni a pillanatokat. Beszívod az új illatokat, csodálod a megváltozott színeket, meglepődsz a másfajta embereken, viselkedésen. Igazán jelen vagy az életedben.

Szélesebb perspektívában érzékelsz, és megnyitod magad új látószögek felé. Többet tudsz befogadni, és kiárasztani. Hiszen amikor otthon vagy, megvannak az „elveid”, fix gondolataid, amit idegenben letehetsz, így érdeklődéssel szemlélődhetsz körül.  

Érzelmi sebek gyógyítása

Egy utazás határozottan segíthet az érzelmi fájdalom, érzelmi sérelem gyógyításában. Egyedül nekivágni talán nem könnyű, ám annál nagyobb a lehetőség arra, hogy a csendben megérkezhessenek a válaszaid. Egy idő után a belső nyugalomban könnyebben megy a megértés, a ragaszkodás elengedése, és az elfogadás.

Remek lehetőséged adódik ilyenkor, hogy visszatalálj a gyökereidhez, az igazán fontos személyekhez, érzésekhez. Olyan érzelmeid kerülhetnek felszínre, amelyek mélyebb öntisztuláshoz vezetnek és segítenek tisztázni a számodra fontos vagy éppen felesleges dolgokat.

Menekülsz? Szó sincs róla. Éppenhogy megérkezel. Hazatérsz végre önmagadba, a saját belső magodba, a középpontodba.

Ennek a folyamatnak a végigkísérésére, szakmai támogatására alakítottam ki az inspiráló utazási programomat, teljes feltöltődést, lelki, szellemi és fizikai megújulást kínálva.

Várlak szeretettel. Legyen ez az utazás terápia a lelki tisztulásod ideje.

[INSERT_ELEMENTOR id="7448"]

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MANNA
Magazin


 > Inspiráció
 > Támogatás
 > Történetek
 > Tippek, ötletek

A munkát élvezni is lehet

Bakalár Cernovar - Cseh Sör