Párosokkk - szórakoztató páros kalandos utazás - MannaCoach

Párosokkk – szórakoztató páros kalandos utazás

1,190.00

Szeretetben, odafigyelésben, elfogadásban élitek a napjaitokat. Mosolyogva beszélgettek egymással, örömmel, szeretettel fordultok a másik felé, szívesen vesztek részt közös programokon, támogatjátok egymás terveinek megvalósulását, és bizalommal osztjátok meg egymással legbensőbb gondolataitokat.

Ugye te is így vágyod megélni a  kapcsolatodat? Gyere hát Máltára, erre a rövid, 5 napos programra és változz, alakulj, formálódj szórakoztató kalandok közepette.

Leírás

Máltán kiderül !

Hogy mi? Bizony nemcsak az égbolt derül ki – és vele együtt a hangulatotok is – az otthoni borongós ősz után, hanem megannyi eddig felfedezetlen, meglepő apróság is saját magadról és a kapcsolatodról. Tarts velünk pároddal együtt ezen a rendhagyó ön- és társismereti utazáson a Lovagok szigetén!

Vidám, szórakoztató páros kalandos utazásra hívunk benneteket, különleges utazásra érzelmeitek, a szeretet és az empátia világába. Más párokkal együtt közösen élhetitek újra kapcsolatotok ezernyi pillanatát, láthatjátok önmagatokat és párotokat egymás, illetve a másik – sőt,- mások szemével is.

Szórakoztató kalandra fel!

Tapasztaljátok meg, hogyan lehet szórakozva, kalandok közepette is egymásra figyelni, egymás felé fordulni, és őszintén kommunikálni. 

Tudom, hogy rohan a világ, hogy ezer dolog csalogatja, hívja figyelmed, és néha azt sem tudod, hol áll a fejed. Mégis, most megláthatod, hogyan figyelj magadra, a párodra, és a kapcsolatotokra. 

Közös kalandok,  befelé figyelés, egymás felfedezése vár rátok. 3 olyan intenzív, programokkal, kalandokkal, feladatokkal teli nap, amely még sokáig bennetek él majd. 

 

Szeretnéd megújítani, más szemszögből látni kapcsolatodat vagy eddig ismeretlen, új vonásokat felfedezni magadban és a Társadban?

Érdekel, hogyan látnak Titeket mások és hogyan működnek más párkapcsolatok? Ha igen, tarts velünk!

Ez a néhány nap most csak rólatok szól. Rólad, róla és egymásról. Arról a két emberről, akik valamikor egymásba szerettek és arról a kettőről, akivé azóta váltatok. Induljunk most el újra erre az utazásra, együtt, ám ezúttal másképpen: más játékszabályokkal és más díszletekkel. 

Az élet játék, és benne a párkapcsolat is az: kétszemélyes, kalandos utazás, örökké megújuló, változó, színes díszletekkel, néha előre nem várt, meglepetéseket tartogató állomásokkal. A játékszabályok és a kellékek rajtatok múlnak, tőletek függ, mennyire tudjátok örömtelivé varázsolni ezt az utazást, játékossá, színessé tenni az egyhangú szakaszait is, mennyire vagytok partnerek ebben egymásnak.

Merjetek elrugaszkodni a valóságtól, merjetek játszani!

Ne féljetek tükörbe nézni és tükröt tartani egymásnak, hiszen ez a játék része és nemcsak most, hanem a későbbiekben is segítségetekre lesz. Ott lesz veletek a nehezebb időszakok leküldésében, és a mindennapok örömtelivé, játékossá varázslásában is.

Mi vár rátok a kalandos hét során?

Kapcsolódás

Meglátjátok a kapcsolatban betöltött szerepeteket, ráláttok arra, mikor, mire, hogyan reagáltok.

Átkeretezés

Át tudjátok keretezni a történeteteket, és ez alapján a reakcióitokat is.

Egyensúly

Megtapasztaljátok, hogyan tudtok kiegyensúlyozottak, nyugodtak, egymás felé fordulók maradni.

Megengedés

Megértitek, hogyan tudtok megengedőek és elfogadóak lenni önmagatokkal és egymással.

A program nektek szól, ha

  • szeretnétek tisztán látni kapcsolati működéseteket;
  • szeretnétek máshogy ránézni a kettőtök történetére;
  • szeretnétek megtudni, hogy a másik mit lát meg belőletek és ti mit láttok meg belőle;
  • szeretnétek jobban megérteni a saját, és a partneretek mozgatórugóit, 
  • érdekes számotokra, más párok hogyan látnak benneteket,
  • kíváncsiak vagytok arra, hogyan láttok más párokat. 

Témáink között:

  • Hogyan működtök a kapcsolataitokban?
  • Játszotok-e, és ha igen, milyen fajta játszmákat?
  • Hogyan gondolkodik a férfi és hogyan a nő?
  • Igazságok, hazugságok hálójában, 
  • Ítélkezés, vélemény, elvárás, elfogadás,
  • Mit jelent nektek az érzékiség, a szex?

Mi van a csomagban?

Csomagban szereplő programok

játékos szórakozás

kreatív programok

városnézés

hajókázás

coaching

Csomagban vállalt szolgáltatások

transzfer a szálláshely és a repülőtér között

a programhoz tartozó autóbusz és hajójegyek

reggeli és naponta egy könnyű főétkezés,

szállás 4 éjszakára duplaágyas szobákban.

Amit a csomag nem tartalmaz

utazás egyénileg, az ár a repülőjegy árát nem tartalmazza

egyéb, programban nem szereplő étkezéseket,

a programban nem szereplő helyszín látogatások költségeit.

A csomag ára tartalmazza a  játékos coaching programot, minimális idegenvezetést, és a programban foglalt szolgáltatásokat. 

A tartózkodás egyénileg meghosszabbítható, a szobák foglaltságnak függvényében. Kérjük, ha élni szeretnél ezzel a lehetőséggel, előre jelezd!

Mit mondtak azok, akik már jártak itt, Máltán?

“Örök hálám Szilvinek, mert elindított egy új életben, reményt, hitet, önbizalmat adott.” Bea

“Összetett és gazdag volt a program…. Köszönöm a sok gyakorlatot és eszközt, amiket az egy hét alatt kaptam tőled.” Fatime

“Köszönöm a rengeteg programot és élményt….A gyakorlatok megmutatták, hogy mennyi, de mennyi kincs van bennem.” Zsolt

“Csodálatos volt ez a hét. Megnyugodva, feltöltődve értem haza. Már nem zakatol az agyam, pontosan látom, merre visz az utam.” Anita

“Úgy érkeztem ide, hogy nagyon mélyponton éreztem az életem. A gyakorlatok segítségével teljesen átlendültem, végre látok magam előtt lehetőségeket.” Tibor

inspirációs utazás, velem

Adjatok új lendületet kapcsolatotoknak, töltődjetek fel, telítődjetek új energiával, és térjetek haza fantasztikus élményekkel. Utazzatok Máltára, hogy más szemmel lássátok a világod, és más szemmel tekintsetek önmagatokra, egymásra, a kapcsolatotokra.

Töltsünk együtt egy fantasztikus hetet városnézéssel, különleges programokkal, coaching beszélgetésekkel, gyakorlatokkal Máltán. Adjon ez a 7 napos kikapcsolódás új töltetet a partnerségeteknek.

Hogyan néz ki a foglalási folyamat?

Válassz ki egy időpontot,
foglald le a naptárban, tedd be a megfelelő terméket a kosaradba, egyeztess velem a részletekről,
vedd meg a repülőjegyed,
repülj erre az álomszigetre, élvezd a környezetet és a belső utad.

A program igénybe vehető magyar nyelven is, vagy ha  szeretnétek gyakorolni, fejleszteni az angol beszédkészségeteket, akkor  részben, vagy teljes egészében kérhetitek angol nyelven is. 

Segítek megtalálni a közös kapcsolódási pontjaitokat. Újfajta közös nyelvet  és új kapukat találhattok egymás szívéhez, lelkéhez. 

Málta vár, gyere, játssz hát Te is velünk.  Színezd újra kapcsolatodat!