Célkitűzés

Tudod miért nincs bakancslistám?

Nincs bakancslistám, és valamiért feszült lettem attól is, amikor azt olvastam, vagy hallottam valakitől, hogy mennyi minden van még a bakancslistáján. Nem nagyon értettem, miért van gondom ezzel, mígnem mostanra rájöttem: ez a lista számomra mindössze az álmok elodázott megvalósítását jelenti.

Sokszor kaptam magam halogatáson én is, amikor egyre csak toltam bizonyos teendőket, amiket pedig tudtam, hogy el akarok végezni. Könnyebb volt tervezgetni, álmodozni, mint ténylegesen végrehajtani. Vajon miért? Azt hiszem, féltem, hogy mi lesz, ha elérek a célig, ahol meg kell mutatnom magam, ki kell állnom, fogadnom a visszajelzéseket – és nagy valószínűséggel még sok-sok hasonló hiedelem munkálkodott bennem.

Évekig tartott kimásznom ebből a gondolatiságból, és eljutnom oda, hogy mára már végigviszem a terveimet, és habozás nélkül végzem el az apróbb, vagy nagyobb teendőimet, amelyek a célomig visznek. Listáim ugyan vannak néha, bár azok is inkább csak ideiglenesen, mert vagy rögtön elintézek mindent, vagy berakom elvégzendőként az online feladatkezelőmbe. (No persze ez sem megy mindig zökkenőmentesen, mivel épp tegnap találtam egy 2018-as elvégzetlen feladatot.) Bakancslistám viszont sosem volt, és majdnem biztos, hogy nem is lesz. Tudod miért?

Mert amit el akarok érni, azt azonnal megvalósítom, vagy célként tűzöm ki magam elé, és töretlenül haladok afelé. Ami pedig azt jelenti, hogy nem álomként, netán majd valamikor elérendő vágyként szerepel egy képzeletbeli listámon, hanem záros határidőn belül megvalósuló célként.

Nem listázgatok éveken, évtizedeken keresztül dédelgetett álmokat, amiket a félelmeim vagy a kifogásaim miatt soha nem váltok valóra. Mi értelme lenne? Inkább most azonnal valósítom meg őket.  Semmi okom nincs elodázni. Hiszen tudom, hogy amire vágyom, az már szinte az enyém, csak tennem kell érte. És ha teszek, akkor elérem.

Arról nem is beszélve, hogy ami a mostani vágyam, az lehet, hogy 10 év múlva teljesen más formában jelenne meg egy képzeletbeli listán. Mint ahogy a 10 évvel ezelőtti álmaimat már megéltem, vagy most élem, netán egyszerűen kihullott a rostán. Mert olyan is van, hogy az mégsem volt az enyém, és menet közben érzékelem, hogy már nem vonz annyira. Ilyenkor elengedem, és hagyom hogy a helyére újabb elképzelés érkezzen. Mert ahelyett, hogy állandóan korrigáljam a listámat, a meg nem valósult álmaimat kergetve, inkább teret nyitok az elkövetkező lehetőségeknek.

Ilyen egyszerű, hogy miért nincs bakancslistám. Semmi szükségem rá. Élem az életem, és ha újabb álmom fogan meg, akkor rögtön meg is valósítom, megtalálva a módját, hogy megéljem, és kiélvezzem az élet kínálta lehetőségeket és örömöket.

Kívánok neked is azonnal beteljesülő vágyakat, és céltudatos utazást a kalandjaid felé.

szerző: Gürtler Szilvia

A facebook oldalamon azonnal értesülhetsz aktuális bejegyzéseimről, inspirációhoz pedig gyere, csatlakozz a Bőséges Manna csoportomhoz, ahol számtalan videóm mellett a közösség is támogatja önmegismerésed.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük