fbpx
Utazás - Új élet

Virtuális utazás 4. Marsaxlokk

Ma Málta egyik legjellegzetesebb (és ahogy jobban belegondolok, talán egyetlen) halászfalujába, Marsaxlokk-ba látogatunk. Érdekessége, hogy bár már az ókori Föníciában is kikötőnek használták az öblöt, a szicíliaiak hozták ide a halászó életmódot. Merthogy a sziget lakossága alapvetően farmerkedésből élt, és annak ellenére, hogy mindenütt tenger veszi körül, a halászatnak, hal-evésnek minimális a kultúrája.

A halászcsónakokat jellegzetesen három színűre – kék, sárga, piros – festik és az orrukra Ozirisz szemet raknak, ami hitük szerint megvédi őket a tengeren.

Miért olyan híres ez a kis halászfalu? Egyrészt a kikötőt eredeti formájában őrizték meg, és ez most is telis-teli van halászhajókkal, színpompás csónakokkal, halászokkal. Másrészt vasárnaponként itt tartják a hagyományos halpiacot, ami persze mára jócskán kiegészült egyéb termékekkel is. A megfáradt turistákat pedig ízletes, illatos halételek várják.

Hogy mi miért látogatunk ide? Pontosan azért a nyüzsgő, életteli kavalkádért, ami itt fogad bennünket. Itt tudod leginkább kiélesíteni érzékeidet, tudatosítani azokat az észleléseket, amelyeknek a hétköznapokban nem vagy tudatában, és amelyeket hétköznapi alapvetéseknek fogadsz el. Nyisd ki szemed, és fogadd magadba a kavalkádot. Tapintsd meg a rengeteg portékát, hallgasd a kiabáló kofákat, szagolj bele a fűszeres levegőbe, és  ízleld meg a finomabbnál finomabb ételeket. És vajon mi van ezeken az érzékeken túl? Érzed-e a szellő simogatását, a napsugár melegét, a pára lecsapódását a bőrödön? Érzed-e a hangulatot, a kedvességet, szomorúságot, vidámságot, fáradtságot? Mi egyebet még?

Ez a nap tehát az érzékek élesítéséé, és persze az élménygyűjtésé. Remélem, sikerült egy kicsit magadba szippantanod Marsaxlokk atmoszférájából. Holnap újra találkozunk. Szia.

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A munkát élvezni is lehet

Bakalár Cernovar - Cseh Sör