Siker év – céltudatosan

  • Siker év: 10 hónap a céljaidért, a 2026-os csoda évedért.
    Elég volt a félbehagyott tervekből. Együtt haladunk, amíg meg nem valósítod.

Kísérlek, tartom az irányt, és segítek, hogy a céljaid valóban életre keljenek.

Együtt tervezzük, követjük és létre is hozzuk, amit elindítottál.

808.00

Leírás

Siker év

10 hónap, hogy a céljaid végre meg is valósuljanak

Talán neked is unalmas már hallgatni, hányan nem érik el a céljaikat. Hogy hány és hány terv landol a kukában. Hogy mennyi újévi fogadalom porlad szét január végére.
Mindezek nem azért nem valósulnak meg, mert nem akarják őket megvalósítani.
Hanem azért, mert a legtöbben egyedül maradnak a tervekkel, és nincs irány, amerre elinduljanak, vagy ha bele is vágnak, az iránytű jobbra-balra kileng, és letérnek az útról.

Terveznek. Lelkesek. Elindulnak.
Aztán jön az élet, a halogatás, a bizonytalanság… és a célok szép lassan szétforgácsolódnak.

A „Siker év – céltudatosan” éppen ezért született meg.

Nem motivációs lufi. Nem egy újabb „csináld meg magad” program. Nem egy céltervezős kurzus, amit magadban végzel el (persze olyanom is van, ha úgy érzed, az segít most. )
Hanem egy közös út, ahol folyamatosan melletted vagyok.

Mit kapsz a Siker év által?

Az első hónapban együtt állítjuk fel a céljaidat:

  • tiszta irányt,
  • reális lépéseket,
  • egymásra épülő célrendszert.

Figyelek arra, hogy minden fázis rendben legyen: belső motiváció, időzítés, erőforrások, fókusz.

Kétheti rendszeres találkozón beszélünk, ránézünk arra, hogy:

  • hol tartasz,
  • mi működik,
  • hol akadtál el,
  • min finomítsunk.

Nem számonkérés. Kísérés. Támogatás. Iránytartás.

Elszámoltathatósági partner vagyok. Emberi módon. Nem hagylak:

  • elsikkadni a fontos részletek felett,
  • kifogások mögé bújni,
  • újabb és újabb célokat gyártani a megvalósítás helyett.

Veled haladok.
Ott vagyok, amikor lendületben vagy, és akkor is, amikor épp elbizonytalanodsz.

Kinek való a Siker év?

Neked, ha:

  • eleged van a sopánkodásból,
  • unod a félbehagyott terveket,
  • nem új információ kell, hanem megtartó rendszer,
  • érzed, hogy itt az idő cselekedni, és ehhez leginkább az iránytartás és a kísérés hiányzik.

Legyen ez az év az, amikor végre nem csak tervezel – hanem meg is valósítasz.

Miért nem sikerült eddig?

Nem azért, mert kevés, amit teszel. Nem azért, mert könnyen feladod.

Hanem azért, mert:

  • egyedül próbáltad,

  • túl sok felé osztottad a figyelmed,

  • nem volt, aki időről időre visszahozzon az irányba,

  • nem volt rendszer, ami megtart akkor is, amikor elfogy a lelkesedésed,

  • és senki nem szólt, amikor letértél az útról.

A legtöbb cél nem hangosan bukik el. Egyszerűen csak eltűnik a mindennapokban.

Miért fog most sikerülni?

Mert most nem egyedül csinálod.

A Siker év során:

  • veled vagyok a célok felállításánál, hogy ne széteső vágyak legyenek, hanem egy irányba mutató lépések,

  • két hetente ránézünk, hol tartasz, mi működik és min érdemes változtatnod,

  • tartom az irányt, amikor te épp bizonytalan vagy,

  • szólok, ha túl sokat akarsz egyszerre,

  • és nem engedem el a céljaidat csak azért, mert közbejött az élet.

Együtt haladunk.

A különbség?

Eddig: „Majd megcsinálom.”
Most: „Haladok, és van, aki tartja velem az irányt.”

Ez az a pont, ahol a célok nem álomként, hanem megvalósításként kezdenek viselkedni.

 

👉 Siker év : valósítsuk meg együtt! 

Nézd meg, mit mondanak, akikkel már együtt dolgoztunk?

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Siker év – céltudatosan” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Bakalár Cernovar - Cseh Sör