Mozaik családban nőttem fel, a magamra hagyatottság érzésével, és azzal a tudattal, hogy csak magamra számíthatok. Egészen korán beleléptem a felnőtt szerepbe, amelyben megszoktam, hogy megoldok, megvalósítok.
Fiatalon költöztem el otthonról, és hamarosan önálló életet alakítottunk ki párommal szinte a nulláról. Pénzünk alig volt, gyakorlatilag egy keresetből éltünk. Akkor tanultam meg spórolni, és beosztani a pénzt. Már abban az időben is úgy gazdálkodtam, hogy mindenre jutott, amire alapvető szükségünk volt.
22 évesen kezdtem vállalkozásba, és azóta folyamatosan alapítója, tagja vagyok valamely vállalkozásnak.
Közgazdászként diplomáztam, és az elmúlt 30 évet olyan cégeknél, és vállalkozásokban töltöttem, ahol megtanultam felépíteni, működtetni, vezetni. Hol menedzserként, hol projektvezetőként, hol szálloda vezetőként, hol üzletfejlesztőként tevékenykedtem.
Közben két gyermeket szültem, otthont építettem, és a családi életünket igazgattam. Majd miután kirepültek a gyerekeim, feltettem magamnak a kérdést, hogy merre tovább.
25 év elteltével nagyot váltottam. Elváltam, otthagytam a közös cégünket, elköltöztem, és alig valamivel később kiköltöztem Máltára, mindössze 100 euróval a zsebemben.
Fogalmam sem volt, hogy mihez fogok kezdeni, miben fogok tevékenykedni.
Izgalmas, és egyszerre ijesztő is volt számomra az, hogy gyakorlatilag az összes jövedelem forrásom, ami 25 évig biztosította számomra a kényelmet, a teljes biztonságot, az eltűnt, és újra a nulláról kell építkeznem.
A kibomlást és az igazán nagy mértékű növekedést Máltán, önállóan valósítottam meg, ahol a nullából építettem fel a sokadik, és legjobban prosperáló vállalkozásomat. Itt kezdtem el magamra figyelni, magamnak és magamért teremteni. Ez pedig olyan utakat nyitott meg kint és bent is, amelyek egyre izgalmasabb irányokba visznek.
Mostanra helytől, főnöktől és időtől független vagyok, és végre azt a szabad életet élem, amiről álmodtam.
Idegen országban, idegen kultúrában és tartok ott, hogy jelenleg 25 ingatlant bérlek és menedzselek hosszú távú bérbeadásra és rövid távú, szezonális bérbeadásra. Közben mentorálok, kreatív programokat tartok, és utazok.
Közben azt is megláttam, hogy bizony még a környezetemben is nagyon kevesen vannak, akik tudnak úgy tervezni, gazdálkodni és létrehozni, mint ahogy én. Könnyedén mozgok minimális pénzügyi keretek között, és otthonos vagyok a nagy értékű teremtésben is. Mindig van tartalékom és mindig van ötletem a továbblépésre.