Lélekrebbenés

Belső utazás önmagadhoz

Hogyan gyógyíthatjuk be a múlt legmélyebb sebeit úgy, hogy közben ne csupán túléljük az életünket, hanem valóban jól is éljük?

A Lélekrebbenés az én  személyes történetem az útkeresésről, a múlt sebeiről, az önmagunk ellen forduló mintákról és arról a hosszú útról, amely végül közelebb vezethet önmagunkhoz.

Ez a könyv nem a fájdalomban időzik. Inkább arra keresi a választ: mit kezdhetünk azzal, amit kaptunk?

Hogyan válhat egy nehéz történetből erő? Hogyan találhatjuk meg a saját mintáink mögött rejlő valódi szükségleteket? És hogyan indulhatunk el egy olyan élet felé, amelyben nem mások elvárásai, régi félelmeink vagy beidegződéseink határozzák meg, merre megyünk?

Ahogy az életem fejezetein haladsz végig, könnyen lehet, hogy egyszer csak a saját történeted ismerős részleteire bukkansz.

A Lélekrebbenés egy út. Vissza a múltba, hogy jobban értsd a jelent. Egyben előre is – egy olyan élet felé, amely egyre inkább a sajátod.

Gürtler Szilvia

Lépj rá arra az útra, amely csak a tiéd, és teremts csodákat magadnak! Olyan csodákat, amelyekről mi akarunk majd olvasni és ámuldozni azon, honnan hova jutottál.

Neked szól a könyvem, ha

Egy út öt állomása


01

A GYEREKLÁNY TÖRTÉNETE
Leszámolás a múlt sebeivel

Az én történetemmel te is visszaemlékezhetsz a saját gyermekkorodra, és  feltárhatod az innen eredeztethető mintázataid gyökereit.


02

ÉBREDŐ ÖNISMERET 
Sötétből a fény felé

Amikor először kezded meglátni, mi miért történik benned. és a gyermekkorból hozott sérülések hogyan hatnak ki a felnőttkodra.


03

ÉLETVEZETÉS
Új élet kezdetén

A régi élet romjain nemcsak azért lehetetlen építkezni, mert romos, hanem azért is, mert te sem vagy ugyanaz a személy, aki egykoron.


04

FELSZABADULÁS
Az új élet szimfóniája

Amikor kinyílik a kalitka ajtaja és elkezded felfedezni a belső szabadságod.


05

ÖNMEGVALÓSÍTÁS 
A jövő nyitánya

Amikor már nem azt keresed, ki lehetnél mások szerint, hanem azt, ki vagy valójában és meglátod, ki vagy a rád rakódott maszkok mögött. 

+

COACH GYAKORLATOK:
Öncoaching otthonra

A könyvön végigívelnek azok a coaching gyakorlatok és kérdések, amelyek az önfeltárásod és megértésed segítik.  

Lélekrebbenés - Kalickából szabadságba

Útkeresés. Felismerések. Önmagadra találás. Egy élettörténet, ami által tanulhatsz, fejlődhetsz.

Az elszigeteltségből, a magányból indultam. Tele sebekkel, fájdalommal, önmardosással. A békébe, harmóniába, megengedésbe érkeztem. Így bátran kijelenthetem: bárhol tart most az életed, bármilyen körülmények között élsz, bárhány éves vagy, és bárhonnan indultál, képes vagy felállni, továbbmenni, és megvalósítani önmagadat. 

Lélekrebbenés

Magadra ismersz benne

Ne csak olvasd! Indulj el a saját történetedben!

A könyvben időről időre megállunk. Kérdéseket kapsz, ránézhetsz egy-egy életszakaszodra, felismerhetsz mintáka, leírhatsz dolgokat, amelyek talán régóta benned vannak. Mindezt azért, hogy egyre jobban értsd: ki voltál, ki lettél, és ki szeretnél lenni.

Menj végig a saját belső utadon, hogy kiléphess a kalickából a szabadságba!

Tele sebekkel, fájdalommal, önmardosással indultam. A békébe, harmóniába, megengedésbe érkeztem. Sok kerülővel, visszafordulással, felismeréssel és újrakezdéssl. Már tudom: nem az számít, honnan indulsz, hanem hogy elhiszed-e, hogy van tovább.

A Lélekrebbenés az én utam a kalitkától a szabadságig.

Talán a te utadhoz is ad egy térképdarabot.

Nem tudom, hol tartasz most.

Azt viszont  tudom, hogy nem kell ott maradnod.

Indulj el a saját utadon.

 

Honnan indultam, és hová jutottam

 

A Lélekrebbenés abból a helyből született, ahol még én sem tudtam, hogyan találjak ki abból, amiben benne voltam.

Az elszigeteltségből, a magányból, a megfelelésből, a félelmekből és azokból a történetekből indultam, amelyeket gyerekként kaptam. Sokáig azt hittem, ezek mind én vagyok. Hogy ilyen a természetem, ilyen az életem és ezen nem nagyon lehet változtatni.

Aztán elkezdtem megkérdőjelezni magamat, az életemet, múltamat.

Közben lassan felfedeztem, hogy rengeteg dolog, amit magamról igazságnak hittem, mindössze egy régi történet volt.

Ma már egy egészen másik ponton állok. Megtanultam másképp nézni magamra, a lehetőségeimre és az életemre.

A Lélekrebbenés ennek az útnak a története.

És talán éppen ez az, amit a leginkább szeretnék átadni neked általa: nem számít, honnan indulsz.

Lehet, hogy most még nem látod, hogyan lehetne másképp. Lehet, hogy túl messzinek tűnik az az élet, amelyre vágysz.

Ha én képes voltam eljutni a kalickából a szabadságig, akkor a te történeted is tartogat olyan ajtókat, amelyeket még nem fedeztél fel.

A könyv azért született, hogy ezen az úton együtt menjünk.

Te a saját történetedet keresed benne. Én pedig megmutatom, honnan indult az enyém.

Mit mondanak, akik már olvasták a könyvet?
Köszönöm a bizalmad, hogy megjelenès előtt elolvashattam a könyved! Fantasztikus èlmèny volt, nagyon èrdekes, alig tudtam letenni. Nagyon szeretem a stílust, ahogy írsz, és nagyon megindító volt számomra. Elgondolkodtatott, sokszor meglepett, néhányszor megfacsarta a szívem, de leginkább azt hiszem, reményt és felismeréseket ad!
Krisztina H.
Designer
A könyvedet olvasva megértettem a saját édesanyám drámáját. Tudom, hogy a nagyszüleim idejében az emberek nem élhették át az érzelmeiket, ezért sokan nem tudtak lelkileg ott lenni a gyermekeiknek. De a könyved által most megelevenedett a múlt, és új megvilágításba került. Már látom, hogy mi a feladatunk! Mernünk kell messzebbre repülni, mint a szüleinknek.
Dóri
Manager
Azért örültem nagyon Szilvi könyvének, mert kevesen osztják meg az "utat" ilyen részletességgel. Talán éppen ezért valamilyen téves hiedelem folytán hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a segítőknek nem lehetnek problémáik, ők már valamilyen csoda folytán felette állnak a dolgoknak, nekik minden jól sikerül. Fogalmunk nincs a megtett út nehézségeiről, a lépések súlyáról, a félelmekről. Szilvi pont ezt az utat ismerteti, hogy honnan indult, és miken ment keresztül azért, hogy ma az legyen, aki. Soraival elképesztő erőt és biztatást ad.
Kriszta
Krisztina Z.
Support

Rendeld elő a kedvenc formátumodban

vagy akár mindegyikben

E-Book

Papír könyv

Hangoskönyv

Kérdések, amelyek találn benned is felmerültek

A Lélekrebbenés nem egy „10 lépés, és megváltozik az életed” típusú könyv.

Inkább arra hív, hogy jobban megértsd önmagad.

Ahogy végigkísérsz a történetemen, közben ránézhetsz a saját életed fontos állomásaira, felismerheted a visszatérő mintáidat, és megértheted, hogyan hatnak rád ma azok a történetek, amelyekből érkeztél.

A fejlődés nem attól történik meg, hogy elolvasol egy könyvet, hanem attól, amit utána másképp látsz, gondolsz és választasz.

 

Segíthet abban, hogy egy kicsit kívülről is ránézz a saját életedre, megérts bizonyos működéseket, felismerj régi mintákat és más szemmel nézz a múltadra.
Így közelebb kerülsz ahhoz, hogy tudd, mit szeretnél.

Mint ahogy talán ahhoz is, hogy elhidd: nem kell ugyanott maradnod, ahonnan elindultál.

Erre nem tudok neked ígéretet tenni.

Nem tudom megmondani, mit fog megváltoztatni benned a könyv – mert mindannyian más történettel érkezünk.

Lehet, hogy egy felismerést viszel magaddal, lehet, hogy egy régi történetet látsz majd egészen más fényben, lehet, hogy egy döntés érlelődik meg benned.

Az is lehet, hogy egyszerűen csak azt érzed majd: „Ha ő képes volt rá, talán én is képes vagyok.”

Néha egyetlen ilyen felismerés is elég ahhoz, hogy más irányba indulj.

A könyv önismereti út, de nem helyettesít személyes segítséget vagy terápiát.

Ha olyan mély vagy fájdalmas emlékek, érzések kerülnek felszínre, amelyekkel egyedül nem tudsz mit kezdeni, ne maradj velük egyedül. Keress olyan szakembert – például pszichológust vagy terapeutát –, aki megfelelő támogatást tud adni.

A könyv nem azt várja tőled, hogy mindent egyedül oldj meg.

Csak arra hív, hogy merj ránézni arra, ami benned van.

Nem. Olvashatod egyszerűen történetként is. De ha közben megállsz egy-egy kérdésnél, és elkezdesz a saját életedre ránézni, a könyv egy egészen más utazássá válhat.

 

Egyáltalán nem. ❤️

Nem azt szeretném megmutatni, hogyan kell úgy élned, ahogyan én élek.

Éppen ellenkezőleg.

Azt szeretném, hogy a saját válaszaidat találd meg.

Az én utam csak egy példa arra, hogy lehetséges változtatni.

A te szabadságod lehet, hogy egészen máshogy néz ki.

Akkor talán éppen jó helyen jársz.

Nem mindig azzal kezdődik az utazás, hogy tudjuk, hová megyünk.

Néha az első lépés csak annyi, hogy felismerjük: nem szeretnénk tovább ugyanott maradni.

A könyvet e-book, hangoskönyv és papírkönyv formájában is megvásárolhatod.

 

Mindkettő. A Lélekrebbenés elsősorban egy személyes élettörténet, amelyen keresztül én is végigjárom veled az utat a múlt megértésétől a belső szabadságig. A történetet önismereti kérdések és gyakorlatok egészítik ki, így a saját életedre is ránézhetsz közben.

Egyáltalán nem. Nem kell „jól lenned”, nem kell ismerned a coaching módszereket, és nem kell semmilyen előképzettség. Csak kíváncsiság kell a saját történeted iránt.

Igen. A könyvben vannak fájdalmas, nehéz és őszinte részek is. De nem a fájdalmon szeretne időzni, hanem azt mutatja meg, hogyan lehet abból továbbindulni.

 

Nagyon. Nem egy kívülről megírt, „szakértői” könyvet tartasz a kezedben. A saját történetemet mesélem el – a nehéz részekkel, a felismerésekkel, a tévedésekkel és azzal együtt, ahogyan lassan megtanultam másképp élni.

 

Bakalár Cernovar - Cseh Sör