Máltai utazások
Utazás, új élet külföldön

Új világ nyílt meg bennem Máltán

Amikor Máltára költöztem, túl az új kultúrán, kapcsolódásokon, a legfontosabb az a rálátás volt, ami megnyitotta a szememet, az elmémet arra, hogy mekkora nagy a világ, és mennyi féle gondolat, ember, hozzáállás, igény létezik. Hogy nem az a kicsi ország a világ közepe, ahonnan elindultam, még csak nem is a széle, hanem mindössze egy parányi molekulája annak a nagy egésznek, amelyben rengeteg féle náció él és mozog. Valósággal új világ nyílt meg bennem, ahogy körülöttem is.

Régi világ

Annak előtte beszéltem egy nyelvet, és elvoltam a magam kis világában a munkámmal, a családommal, a barátaimmal, ismerőseimmel. Azt gondoltam akkor, ennyi a világ(om), és nem különösebben figyeltem a saját világomon kívülre.

Máltán – sok egyéb mellett – az volt a legcsodálatosabb számomra, hogy mennyi féle nemzetiség él ezen a csöppnyi szigeten egymás mellett, a legnagyobb békességben, elfogadásban. Nem tudok úgy lemenni az utcára, hogy ne halljak 5 percen belül legalább 3-4 féle idegen nyelvet. Itt a legnagyobb természetességgel beszélget egymással holland, arab, kínai, finn, orosz, litván és még tengernyi más országból érkezett ember.

Új világ nyílt meg

Önmagában az angol nyelv is új perspektívákat nyitott meg számomra. Elkezdtem másképp gondolkodni, más lehetőségeket meglátni. Ahogy más kultúrák népeinek nyelvei, gondolatisága beáramlott, úgy tágult a saját világlátásom is. Ezzel együtt járt a toleranciám, a befogadásom és elfogadásom erősödése is.

Miért is írok erről? Mert nagyon sokszor azt látom, hogy úgy akartok változni, fejlődni, hogy közben megmaradjanak a régi dolgok, véletlenül se változzon a megszokott, biztonságos kis világotok. Márpedig a változásnak az a lényege, hogy elkezded tágítani a világlátásodat, új gondolatokat és látásmódot engedsz be. Hiszen változni az új megközelítéssel tudsz – a régi módon élt életet már ismered.

Felfedezések, lehetőségek

Nekem anno fogalmam sem volt, mivel jár a külföldre költözés. Nem is kellett ezt előre látnom, elég volt befogadnom, megélnem. Ebben sokat segített, hogy nyitott voltam, tudatosan akartam a változást és folyamatosan tettem is érte.

Hogy ez mit hozott az életembe? Végtelen számú lehetőséget, hittel, bizalommal, megnyugvással teli életet. Szó szerint új világ nyílt meg bennem, amire – bár kívül kerestem – mégis önmagamban leltem. Arra invitállak hát, hogy gyere, és te is éld meg velem ezt a csodát. Engedd, hogy új világ nyíljon meg benned, ahogy felfedezel egy új világot magad körül is.

Szeretettel látlak Máltán, egy hetes inspiráló élmény utazáson, hogy megnyisd te is magad egy új világra. Kívül-belül egyaránt.

[INSERT_ELEMENTOR id="7448"]

2 hozzászólás

  • Csernák Andrea

    Szia 😊
    Nagyon szépen megfogalmazva! Öröm látni,olvasni soraidat!
    Mi is változtattunk,változtunk.
    Immar 6 éve Austriában 🇦🇹 élünk boldogan 😁nagy szeretetben 💓💓🤗🤗.
    Üdv.Andi

    • Gürtler Szilvia

      Nagyon örülök, szuper, hogy kint is megtaláltátok a boldogságotokat.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MANNA
Magazin


 > Inspiráció
 > Támogatás
 > Történetek
 > Tippek, ötletek

A munkát élvezni is lehet

Bakalár Cernovar - Cseh Sör