Álom, édes álom, maradj velem

  • Gürtler Szilvia
  • január 22, 2018
  • Álom, édes álom, maradj velem bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Tervezés

„Álom felhők körülöttem, álom vágyakkal telve. Álmaim párjával élek, álmaim házában, álom pozíciómban, álom munkatársakkal megtámogatva. Álmomban képes vagyok kiállni magamért, sikert sikerre halmozok, és minden megvalósul, amit csak kitalálok. Elérem a hőn áhított gazdagságot, boldogságot, fény és csillogás az életem.”

Talán benned is megjelentek már álom elképzelések, talán rendszeresen álmodozol. Párszor még neki is futottál, hogy megvalósíts néhány dolgot. Hogyan lehetséges mégis, hogy legtöbbször az álom csak álom marad?

Ennek megértéséhez mutatok néhány szempontot.

Milyen érzéseket ad az álom képe?

Álmodozás során a legteljesebb örömöt éled át. Energiával, jóleső boldogsággal töltődsz fel. Van egy olyan képed, amihez időről időre visszatérhetsz, elmerenghetsz felette, terveket kovácsolhatsz arra vonatkozóan, mi lesz majd, amikor megvalósul ez az álom.

Mindaddig, amíg az álmodozás, tervezés fázisában vagy, kellemes érzéseket tapasztalsz, erősnek, önbizalommal telinek érzed magad.

Mivel érdemes szembenézned?

Nehéz elszakadni ettől az álomképtől. Az elején bekapcsol az összes félelmed.

Mi történik, ha nem tudom elérni, amit akarok?

Attól rettegsz, hogy bebizonyosodik, alkalmatlan vagy erre (is), akkor aztán már álmodozni sem mersz majd.

Mit csinálok, ha „ez és az” történik?

Fantasztikusan kreatív vagy az összes lehetséges akadály kiagyalásában, az összes olyan tényező számba vételében, ami nehezítheti a megvalósulást. Nem látod előre a megoldást a felmerülő kételyekre, problémákra, és biztonságot ad, hogy kutatsz, tanulsz, számba veszel új és új tényezőket. Azt gondolod, a lehető legjobban fel kell készülnöd, hogy amikor majd elindulsz az úton, akkor teljes menetfelszerelésben, biztonsággal kezelj mindent.

Mi lesz, ha sikerül valóra váltanom az álmom?

Talán meglepő, de ez lehet a legnagyobb félelem-faktor benned. Vágyod a megvalósulást, közben a mélyben ott a gondolat, mi történik majd, miután megvalósítottad az álmod, ki leszel utána, hogyan tudod majd betölteni azt az űrt, ami marad benned.

Mert az álom kergetése egy megszokott, komfort zónán belüli tevékenységed. Azzal, hogy lépéseket teszel a megvalósítás irányába, olyan új területre lépsz, ami kívül esik az általad már jól ismert, megszokott területen.

Mivel találkozol a megvalósítás útján?

Amikor végre mégis elhatározod, hogy elkezded megvalósítani az álmod, akkor szembesülsz a valósággal, azzal, hogy bizony nem minden úgy zajlik az életben, mint ahogyan te azt elképzelted.

Hiába a hetekig-hónapokig-évekig tartó felkészülés, hiába az összes elképzelt alternatívára előkészített válaszod, teljesen más történik a valóságban, mint amit te kigondoltál. Újabb és újabb erőpróbák jönnek, olyan kihívások, amelyek megoldásához be kell vetned a kreativitásod.

Amit előre megterveztél, csak kisujj-gyakorlat volt a valósághoz képest. Mindez ne riasszon el, ahelyett, hogy újabb félelmeid kapcsolnának be, vagy legyintenél, hogy „tessék, ezért nem indulok el”, inkább arra gondolj, milyen csodálatos lesz az út, amin végigmehetsz, és mint a mesében, a kalandokkal, kihívásokkal teli út végén elnyered méltó jutalmad: a vágyott álom megvalósulását.

Mit szükséges megtenned ahhoz, hogy valóra váltsd az álmaidat?

Első és legfontosabb, hogy hagyd el az álmodozást. Kicsit ellentmondásosnak tűnhet, amit mondok, mégsem az: álmodni, és álmodozni nem ugyanazt jelenti.

Aztán engedd el a félelmeidet, mert hidd el, elképzelni sem tudod, mi minden történik majd a valóságban. Ez nem azt jelenti, hogy el se indulj, mert úgysem tudsz felkészülni mindenre, hanem azt jelenti, hogy nem kell minden alternatívát számba venned, mert a megoldások úgyis útközben jönnek.

Üresség? Ugyan! Olyan álmok jönnek utána, amelyekre most még álmodban sem gondolsz , és az első álom megvalósítása után ezek már gyerekjátéknak tűnnek majd. Sőt. Vágyni fogod, hogy minél több álmod lehozhasd a való világba.

Szóval, hogy a lényegre térjek végre, egyszerűen kezdd el megvalósítani. Lépésről lépésre, minden egyes nappal kerülj egy picit közelebb a célodhoz. Ne gondolkodj, ne agyalj, csak csináld!

Jaj, de bonyolult ezt így elmagyarázni…

Hívj fel, hogy részletesen elmondjam, mire gondolok, és kezdjük el közösen megfordítani életed kerekét.

Addig is, láss tisztábban, és öntsd formába az elképzeléseid a céltervező füzet segítségével.