fbpx

Így válhatsz a lehető legjobb önmagaddá!

Bemutatkozik a mannaclub önfejlesztő közösség!

“Ahogyan az ember saját képességeire tekint, az nagyban meg fogja határozni életének pályáját.”

A MannaClub-ban:

Először mi formáljuk a szokásainkat, majd a szokásaink formálnak minket

Valahol legbelül, a legfontosabb dolog az életben az önmegvalósítás, a szabad, önazonos élet megteremtése.

Ami a konkrét kiteljesedést jelenti számunkra. Amiről gyerekkorunktól kezdve álmodozunk.

Mind a kapcsolataink terén, a karrierünk terén, és önmagunk megismerése szempontjából.

A legtöbben mégis úgy élik le életüket, hogy egy olyan munkahelyen, életszituációban ragadnak, ami szépen, lassan felemészti az energiáikat.

Megszokják, elfogadják, és beletörődnek a kialakult helyzetükbe.

Éveken keresztül ugyanazokat a cselekvéseket, szokásokat hajszolják, közben halványan reménykednek, hogy egyszer történik valami, ami kizökkenti abból a szituációból, amibe már beletörődtek.

Van egy jó hírem számodra…

A változás, mindössze egy döntésnyire van tőled.

A változás, a siker  a megszokottból való kiszakadással kezdődik!

Egy apró lépéssel, egy döntéssel.

Egy döntéssel, hogy mától belevágsz valami újba. 

Valami újba, ami kizökkent a megszokottból, és folyamatosan újat tanít.

Olyan értékes készségeket, amelyek lehetővé teszik számodra, hogy egy új valóságot teremts magad számára.

Nem véletlenül olvasod ezt most itt. 

A MannaClub ebben segít neked. Új készségeket hoz felszínre, amelyek kizökkentenek a megszokottból és a top 5% teljesítő közé repítenek!

Kapcsolatok i személyes fejlődés i vállalkozás, karrier

Mit biztosít számodra a MannaClub?

Több mint 30 tananyag, gyakorlati feladatokkal, hónapról hónapra frissülő témakörök, havi 1 mastermind beszélgetés, közös facebook csoport!

EZ A MANNACLUB!

Videó és Hanganyagok

Önismeret, karrier, vállalkozás, pénzügyi témakörökben. Mindezen  tartalmak gyakorlati feladatokkal vannak ellátva, hogy a tanultakat egyből képes legyél élesben kipróbálni.

MasterMind Közösség

MannaClub tagként nem csak korlátlanul hozzáférsz a már meglévő, és frissülő tananyagokhoz, hanem  egy olyan közösségbe kerülsz, ahol mindenki a fejlődést választja.

Folyamatosan Frissülő Tartalmak

A meglévő 30+ tematizált tananyagon kívül, hónapról- hónapra új tartalmakhoz férhetsz hozzá, amiket közösen is feldolgozunk a havi 1 online meeting során.

számodra is lehetséges kitörni a mátrixból!

Hallgasd meg 6 hozzád hasonló ember történetét, akik A Mannaclub tananyagait is használva, A Duplázó program keretein belül érték el az alábbi sikereket:

havi 500.000 forintból 1.000.000 forint 3 hét alatt – “Elengedtem a görcsös akarást, és onnantól könnyedén működtek a dolgok”

havi 1.500 Fontból 3.000 Font 5 hét alatt – “Megtanultam a pénzkezelést, a befektetéseket.”

Bevétel duplázás 5 hét alatt – “Nagyon jó volt, ahogy egymás ötleteit meghallgatva segítettük egymást”

átlagosan 50%-os bevétel növekedés 5 hét alatt  – “Sosem tudtam elég pénzt elkérni a munkámért, és amit kaptam az is kicsúszott a kezemből”

4 hét után 85%-os bevétel növekedés – “Végre határozott rendszerem és céljaim vannak”

Álom vállalkozás felépítésének elkezdése – “Nagyon gyakorlatias hozzáállást tanultam szilvitől”

Kinek Szól a MannaClub?

Neked való a MannaClub, ha

  • – azt érzed, hogy időd legnagyobb részében nem  azzal foglalkozol, amivel szeretnél, 
  • – bezárva érzed magad, és meg akarsz szökni az életedből, 
  • – legbelül tudod, hogy nem azon a helyen vagy, ahol szerinted lenned kéne
  • .

Olyan közösségbe hívlak, ahol hétről hétre az önazonosságod elérését, pénzügyi tudatosságod növekedését, ezáltal megújulásodat segítő tartalmakat kapsz. Egyedi módszertannal, játékos, kreatív gyakorlatokkal segítem  az új önmagadra születésedet. Új nézőpontokat mutatok, és olyan gyakorlatokat adok a kezedbe, amelyekkel stabil pénzügyi alapokat építhetsz, amelyekre építve megtervezheted és újraírhatod a jövődet

A szabad és bőséges élet valójában egy döntésnyire van tőled…

Gürtler Szilvia Vagyok...

Közgazdászként diplomáztam, és nagyságrendileg 25 évet töltöttem kisvállalkozásokban, multinacionális cégeknél, induló projekteknél. Dolgoztam hitelbírálóként, menedzserként, projektvezetőként, szálloda vezetőként.

Közben szorgosan építgettem a családi vagyont, ami csak laza kapcsolatot mutatott a munkahelyeimmel.

Egyre erősebben éreztem, hogy valami másra vágyom, mint egy multis íróasztalnál ülni naphosszat. Ekkor jelentkeztem coach képzésre, ahol nagyon sokat tanultam a kommunikációról, szemléletmódról, önismeretről és az élet megközelítéséről.

Valami változott bennem, és én nagyot váltottam az életemben. Elváltam, otthagytam a közös céget, elköltöztem, és alig valamivel később kiköltöztem Máltára, mindössze 100 euróval a zsebemben.

Fogalmam sem volt, hogy mihez fogok kezdeni, miben fogok tevékenykedni. Azt az egyet biztosan tudtam, hogy teljesen más területen szeretnék dolgozni.

Izgalmas, és egyszerre ijesztő is volt számomra az, hogy gyakorlatilag az összes jövedelem forrásom, ami 25 évig biztosította számomra a kényelmet, a teljes biztonságot az most jelenleg nincsen meg, és újra a nulláról kell építkeznem.

A coach tudásom segített abban, hogy mélyen magamba nézzek, és megtaláljam, mi az, ami érdekel, és mi az, ahol a képességeimet használni tudom. Vállalkozni kezdtem újra.

5 év alatt odáig jutottam, hogy ez a két vállalkozás, havi 10.000 eurós bevételt biztosít számomra, ami mára már jóval többet jelent annál a biztonságot biztosító munkahelyeimnél, ahol még Magyarországon dolgoztam. Mostanra helytől, főnöktől és időtől független vagyok, és végre azt a szabad életet élem, amiről álmodoztam.

Jelenleg ingatlan befektetésekkel és online coachinggal foglalkozom, aminek keretein belül magyar és angol nyelvű coaching üléseken és speciális mentorprogramokon adom át a tudásomat, tapasztalatomat a hozzám fordulóknak, hogy elérjék az álmaikat.

Üdvözöllek az új kedvenc helyeden: bemutatom neked a MannaClub világát

Valószínűleg nagyon elfoglalt vagy. Talán túl is terheled magad. Az a vágyad, hogy minél hatékonyabb legyél, miközben maradjon időd önmagadra, párodra, gyermekeidre, a bőséges életed megteremtésére és megélésére. 

Napi 10-15 perc időráfordítással, gondolataid tudatos átformálásával olyan életmód váltást tudsz elérni, amelynek kézzelfogható, számszerűsíthető eredményi lesznek. Úgymint: kiegyensúlyozott életvitel, mélyülő önszeretet, rálátás a megszokott működéseidre, életmód váltás, céltudatos tervezés, tudatosabb pénzköltés, növekvő bevételek, kényelmesen megfizethető utazások, és még sok-sok más változás.

Belevágunk? Van napi 10 perced?

MannaClub tudásanyag

Akkor változik az életed, ha aktívan teszel érte. Nem holnap, nem jövőre, nem máskor. Hanem MA.

Add meg a sikerhez, életmódváltoztatáshoz szükséges időt magadnak. Csatlakozz közénk!

Ha 2022. június 30-áig megválod a tagságodat, akkor ajándékba megkapod a Lélekrebbenés könyvem.

Days
Hours
Minutes
Seconds

MannaClub Tagság

Következőképpen csatlakozhatsz a Clubba

Negyedéves előfizetés

MannaClub
39 Negyedévente
  • Önismereti módszerek, gyakorlatok, szokások formálása
  • TOP 1% - Vállalkozói gondolkodásmód
  • Vállalkozás fejlesztés - Hogyan indíthatsz el egy vállalkozást a nulláról?
  • Bőséges élet - Elit pénzügyi menedzsment, bevételeid skálázásallalkozás fejlesztés - Hogyan indíthatsz el egy vállalkozást a nulláról?
  • Havi 1 MasterMind live találkozó
  • Közös facebook csoport - végtelen kérdezési lehetőség

Éves előfizetés

MannaClub
156
139 Évente
  • Önismereti módszerek, gyakorlatok, szokások formálása
  • TOP 5% - Vállalkozói gondolkodásmód
  • Vállalkozás fejlesztés - Hogyan indíthatsz el egy vállalkozást a nulláról?
  • Bőséges élet - Elit pénzügyi menedzsment, bevételeid skálázásallalkozás fejlesztés - Hogyan indíthatsz el egy vállalkozást a nulláról?
  • Havi 1 MasterMind live találkozó
  • Közös facebook csoport - végtelen kérdezési lehetőség

Gyakran Ismételt Kérdések

A rendelés feladása során szükséges egy felhasználói fiókot készíteni – a felhasználóneved az e-mail címed lesz, míg a jelszót te tudod megadni a rendelés során.

A rendelés feladása után visszaigazoló levelet kapsz, amiben megtalálod a linket a zárt felület eléréséhez (az eléréshez bejelentkezés szükséges).

Ezután a következő lépés a Facebook csoportba való belépés, amihez a szükséges információkat szintén megkapod a visszaigazoló e-mailben.

Ezután rendszeres tájékoztatást kapsz erre az e-mail címre az aktualitásokról és a frissítésekről. 

Igen. A tagság a havi, vagy éves díjak automatikus levonásával működik. 

Egyszerűen. Jelezd kérlek a hello@mannacoach.com e-mail címre írva, hogy adott hónapban lezárod a havi tagságodat, és rendeld meg az éves tagságot. 

Írj egy emailt a hello@mannacoach.com címre és 1 munkanapon belül töröljük a tagságodat. 

Igen, vissza tudsz jönni bármikor. Viszont ha újra lemondod, és megint vissza akarsz jönni, azt csak 3 hónap elteltével tudod megtenni, így azokról a Clubcoachingokról biztosan lemaradsz. 

A munkát élvezni is lehet

Bakalár Cernovar - Cseh Sör