Engedd meg magadnak a hibázást

Társadalmunk nem fogadja el a hibázást. Kezdődik egészen kisgyerekkorunktól otthon, majd folytatódik az iskolában, ahol nevelőink arra koncentrálnak, hány hibát ejtettünk a beadott dolgozatunkban. Holott nyugodtan rámutathatnának arra is, mennyi jó megoldás született ugyanabban a beadványban.

A hibázást kutató hozzáállás már kezdetektől rányomja bélyegét egész életünkre. Most végre itt az idő változtatni ezen a gondolatiságon. Mert miért is ne engedhetnénk meg magunknak a hibázást?  Hiszen azokból a cselekedeteinkből tanulunk leginkább, amikor elkezdünk azon töprengeni, mit is csinálhattunk volna másképpen, hogyan tudjuk legközelebb a kívánt eredményt elérni. Így tanulunk meg hozzánk egyre közelebb álló döntéseket hozni.

Egyáltalán, nem is hiszek a hibázásban, mint fogalomban. Számomra ez a szó egyszerűen nem létezik. Minden, amit teszünk, az adott pillanatban a lehető legoptimálisabb cselekedet, amire akkor képesek vagyunk. Ez igaz még úgy is, ha hallottuk azt a bizonyos belső hangot, ami figyelmeztetett, csak épp nem hallgattunk rá.

Mindez egyetlen dolgot mutat: hogy még nem voltunk érettek arra, hogy elfogadjuk belső vezetőnk útmutatását.

Ennek tudata is előre visz, hiszen minden egyes alkalommal megbizonyosodhatunk róla, hogy a belső tanács, a belső hang a mi érdekünket szolgálja, igyekszik minket a saját utunk felé terelni. Ha pedig kedvünk van elkalandozni, és az időnket mással tölteni, kurflikkal tarkított utakat bejárni, ám legyen, ez a mi döntésünk, a mi visszatalálásunk módja önmagunkhoz.

Döntéseink, cselekedeteink mutatják meg, kik vagyunk valójában, és visznek egyre közelebb bennünket saját magunkhoz. Minden egyes döntésnek és cselekedetnek megvan az értelme, a maga oka. Utólag visszatekintve sokszor át is értékeljük őket, amit eredetileg tévedésnek, vagy hibának gondoltunk, később kiderülhet, hogy a legjobb dolog volt, ami csak történhetett velünk.

Tegyük hát félre az ítélkezést, a szigorú önvizsgálatot, és fogadjuk el a hibázást. Mind a magunk életében, mind másokéban. Tekintsünk cselekedeteinkre olyan eseményekként, amelyek mindannyiunkat közelebb visznek saját belső magunkhoz.

Hiszen gondolj csak bele, igazából mi lehet hiba. Elmész egy találkozóra, vagy sem? Elfogadsz egy állást vagy sem? Kiküldesz egy ajánlatot vagy lekésed a határidőt? Balra kanyarodsz a kereszteződésben, ahelyett, hogy jobbra mennél? Öt forintot költöttél három forint helyett?

Valóban, ezek a döntések mind vonhatnak maguk után egy sor láncreakciót és következményt. De hogy hibák lennének? Nem hiszem. Sokkal inkább olyan gócpontok, amelyek utólag megvizsgálva fantasztikus felismeréseket hoznak.

Javaslom hát, bátran engedd meg magadnak és másoknak is a „hibázást”!

Szerző: Gürtler Szilvia

képek: pixabay.com

Napi inspirációkért kövess facebook oldalamon.

Vélemény, hozzászólás?