használd a kreativitásod a bőség megélésére
Pénz, bevétel, vagyon,  Célkitűzés és énerősítés

Hogyan használd a kreativitásod a bőség megtapasztalására?

Szabad utat engedve kreativitásod folyásának, megélheted a boldogság érzését, és megtapasztalhatod a bőség áramlását. A kreativitásod használva szinte automatikusan magasabb érzelmi szintre  hangolódhatsz bármely helyzetben, bármely időben. A magasabb érzelmi hangoltság pedig magasabb szintű életminőséget jelent.

Megtalálni a kreativitásod persze egy másik kérdés. Mert sokszor annyira természetesnek veszel dolgokat, amelyeket megvalósítasz, hogy eszedbe sem jut arra gondolni, milyen kreatív vagy.

Én például sokáig azt gondoltam, hogy a kreativitásom a varrásban, kötésben, horgolásban, apróbb egyedi tárgyak elkészítésében van. Abban is csak közepesen tehetségesnek gondoltam magam. Elkészült egy-egy pulóver, néhány szett, és hiába tudtam eladni őket, mégsem értékeltem ebbéli tudásomat. Szerettem elmélyedni ezen tevékenységekben, megnyugvást hozott, mégis kerestem a kibontakozásomat, és éreztem, hogy valami más is van bennem.

Ám csak akkor jöttem rá, hogy mi az amkor tudatosítottam, hogy más is lehet kreatív, nemcsak a kézzel való alkotás. Azóta nemcsak én szárnyalok könnyedebben, hanem ügyfeleim is, ahogy egyre magabiztosabban használják a képességeiket. Ezért is tartom fontosnak, hogy megmutassam, mennyire hasznos a kreativitásod megélése abban, hogy milyen minőségű életet élsz.

Nézd csak, mennyi mindenben segít téged a kreativitásod:

1) A kreatív alkotás hozzásegít a harmónia és a flow élmény átéléséhez

Amikor alkotsz, annyira elmerülsz a tevékenységedben, hogy átlépsz egy másik létsíkra, és az állandóan kergetőző gondolataidat kiüti a koncentrálás, az elmélyedés. Ez egyfajta meditatív állapotot hoz létre, amitől megnyugszol, és emelkedettebb hangulatba kerülsz.
Az alkotás létrejötte büszkeséget, örömöt, és saját magad elismerését adja számodra. Ez az elismerés kiegyensúlyozottságba, elégedettségbe, és a harmónia megélésébe kalauzol téged.

Minél többször és minél tovább tartod fenn ezt az állapotot – azaz minél gyakrabban és mélyebben alkotsz – annál produktívabb, hatékonyabb leszel, és egy idő után azt veszed észre, hogy másképp gondolkodsz, más dolgokat látsz meg a világból, más minőségű emberekkel kapcsolódsz, és mást teremtesz magadnak: azaz egy magasabb életminőségbe kerülsz át.

A kreatív alkotó tevékenység sokszor az egyetlen időszak, amikor magaddal vagy, és befelé figyelsz. Ilyenkor a belső világodban, a saját energia teredben tartózkodsz, távol a zajos, nyüzsgő világtól, az állandó információ dömpingtől, a napi stresszforrásoktól

Az alkotásban, kreatív ötletek kidolgozásában, önmagadba mélyülésben töltött idő elcsitÍtja csapongó gondolataid árját, és lecsendesíti kavargó elmédet. Kikapcsolsz, és egy nyugodt, békés állapotban tartod magad.

2) A kreatívitásod elősegíti önmagad megismerését és elismerését

Sokszor nehéz kifejezni bizonyos érzelmeket és gondolatokat mindössze szavak használatával. Ilyenkor a vers, a zene, vagy a mozgás lehetőséget kínál ezen érzelmek kifejezésére. Így másképpen nyilvánítod ki a benned lejátszódó megéléseket. Elég arra gondolnod például, hogy örömödben táncra perdülsz. Vagy bánatodban leülsz és kiírod magadból a fájdalmadat.

Talán ismersz és ki is próbáltál már alternatív módszereket, kreatív (art) coachingot, ahol abban segítenek, hogy felszínre hozzák a tudattalanban rejlő lenyomatokat, beragadt érzelmeket. Ezekhez alig-alig, vagy egyáltalán nincs hozzáférésünk a tudatos, racionális megközelítéssel.
Javaslom, próbálj ki egy ilyen kreatív módszert, mert óriási megkönnyebbülést hoz, amikor az eddig eltemetett megformálódhat, és felszínre kerülhet.

3) A kreativitásod szinte mindenben megnyilvánulhat

A kreativitás messze nemcsak festésben, szobrászkodásban, írásban, zeneszerzésben, vagy egyéb – általában alkotáshoz – kapcsolódó tevékenységekben nyilvánulhat meg.

Bizonyára hallottad már a “kreatív elme” kifejezést, amit akkor használnak, amikor valaki valamilyen brilliáns megoldással rukkol elő. Ilyen különleges megoldásaid neked is voltak már, ebben biztos lehetsz. Néha nehéz beazonosítani, hogy mikor milyen kreatív ötletet találtál ki, mert számodra ez egy természetes létállapot folyománya. Akkor tudatosíthatod leginább a kreativitásod, hogyha kívülről valaki rácsodálkozik. Csakhogy ezt ritkán éled meg, mivel általában családon belül, vagy a hobbid megélésekor használod a kreativitásod, és szégyelled megmutatni kifelé, milyen dolgokra vagy képes.

Nos, visszatérve a cikk elején említettekhez, az én kreativitásom a megoldások megtalálásában, a lehetőségek azonnali meglátásban leledzik. Mára már könnyedén kapcsolódom a forrással és bárhol, bármely pillanatban képes vagyok azt átadni és megmutatni másoknak is.  

Használd ezeket az inspiráló megerősítéseket a kreativitásod felszínre hozására!

Nyisd meg magad a bőség megtapasztalására!

Alacsony energia-szinten rejtegeted magad, félted az ötleteidet, és kevés embernek mersz beszélni arról, amit kitaláltál. A boldogtalanságra, fájdalomra, örömtelenségre, elutasításra reagálsz, és baljós események megtörténtére készülsz. Amikor egy ilyen esemény be is következik, akkor igazolást látsz arra, hogy lám, valóban ez az élet. Holott mindössze annyi történik, hogy egy beszűkült területre koncentrálsz, és nem látsz meg más lehetőségeket. Beleragadsz egy helyzetbe, amiből nem látod a kiutat.

Ezek az érzelmek kölcsönhatásban vannak, azaz amikor egy számodra kedvezőtlennek ítélt esemény bekövetkezik, akkor az rosszkedvűvé, boldogtalanná tehet, és ha nem vagy tudatos, akkor sokáig benne is ragadhatsz az érzésben. Fordítva is igaz, azaz a rosszkedved és az alacsony energia-szinted generálhat olyan eseményeket, amelyeket éppen elkerülni kívánsz.

Amint jól érzed magad, egyúttal fel is szabadítod magad a korlátozó gondolatok alól, így a kreativitásod is szárnyalni kezd. Másképpen cselekszel, más, többféle megoldás jut eszedbe, és elkezdesz kísérletezni, kipróbálni újabb dolgokat. Mindezt játékosan és vidáman teszed, az alkotásra koncentrálva, annak minden örömét átélve.

Ez megnyilvánulhat egy új termék, új folyamat kidoglozásában, akár egy egyszerű változtatásban, vagy egy grandiózus terv papírra vetésében. Mindegy, miképpen jelenik meg, mert a lényeg a felszabadulásban van.

Itt is ugyanúgy létrejön a kölcsönhatás, azaz a könnyedség, öröm elhozza a kreativitást, és a kreatív alkotás megadja a könnyedséget. Minél többször engeded felszínre a kreativitásod, annál magabiztosabb leszel, és annál inkább bízol önmagadban, hiszen pontosan tudod, hogy annyi ötleted, gondolatod van, hogy bármit képes vagy megoldani.

Ez a magabiztosság kitárja a kapukat arra, hogy megengedd magadnak, hogy az legyél, aki vagy. Innentől megnyílik a szemed olyan dolgokra is, amelyeket eddig nem láttál meg a világból.

A könnyedség, az önazonosság pedig egy másik létsíkra hangol, ahol a bőség olyan természetesen árad, mint a levegővétel.

Tapasztald meg ennek a mikéntjét te is. A pénzügyi és vállalkozói iránytű beszélgetésen bepillanthatsz abba, hogyan szabadítom fel a kreatív elmédet. Válaszd ki a számodra alkalmas időpontot, és kapcsolódjunk!

Szeretettel: Gürtler Szilvia

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MANNA
Magazin


 > Inspiráció
 > Támogatás
 > Történetek
 > Tippek, ötletek

A munkát élvezni is lehet

Bakalár Cernovar - Cseh Sör