Hosszú út vezetett számomra is odáig, amíg megtanultam, a saját életem portáján tartsak rendet, ne a másé előtt söprögessek. Amennyire az én világom rendben van, annyira tudom segíteni másokét, annyira tudok utat mutatni azoknak, akik keresgélnek.

Sokszor akartam átvenni valaki más feladatát, valaki más terhét. Sokkal könnyedebben találtam más problémájára megoldást, mint néztem saját maguamba. Még távol voltam attól, hogy megkeressem azt, amivel nem akartam szembe nézni, mert olyan mélyen magamba temettem, hogy bármi másra figyeltem, csak önmagamra nem.

Velem is sokszor volt, hogy csak szerettem volna megosztani valakivel aktuális örömömet, bánatomat. Csak egy ölelésre vágytam, egy biztató szóra, hogy érezzem, valaki mellettem áll, támogat. Nem vártam  megoldást, világmegváltó ötleteket. Csak jelenlétet, odafigyelést, törődést.

Nem kell mások helyett cipelni a keresztet

Nem cipelhetem mások helyett, ami az övék, és ők sem cipelhetik helyettem azt, ami az enyém. Saját szabad akaratunkból tudjuk lerakni a terheinket, és úrrá lenni a nehézségeinken. 

Példát tudunk mutatni. Életünkkel, boldogságunkkal, az önmagunkban elért változásainkkal világítva az utat másoknak.

Nem vállalhatjuk át a félelmeiket, bűntudatukat, fájdalmaikat, küzdelmeiket. Nem foszthatjuk meg társainkat a tapasztalástól, a saját maguk által bejárt mélységektől és magasságoktól. Hiszen abból fejlődnek, abból tanulnak. Abból tanultam, fejlődtem én is, és abból tapasztalsz, alakulsz te is. A saját utam tett azzá, aki most vagyok, ugyanúgy, ahogy téged a saját utad tett önazonossá. 

Anélkül, amin átmentünk, mások lennénk. És mint ahogy a kismadár is saját maga kell kitárja a szárnyát, hogy repülhessen, ugyanúgy mindannyiunknak magunknak kell végigjárnunk a saját hepehupás utunkat. 

Képesek vagyunk rá

Mert a legnagyobb bizalom, amivel a másik felé fordulunk, az az, ha elhisszük, hogy képes rá. Képes megvalósítani azt, amit megvalósítani vágyik. Képes túljutni a nehézségeken, és felemelt fejjel, előre tekintve haladni. Néha kissé botorkálva, néha megtorpanva, néha szárnyalva, mégis, mindenkor a cél felé tartva.

Sokszor csak annyit tehetünk, hogy jelen vagyunk a másik életében. Szavakkal, szeretettel, kedvességgel, törődéssel, elismeréssel. Megtartjuk, amikor megbotlik, felsegítjük, amikor elesik. De nem  a vállunkon cipeljük. Nem helyette oldjuk meg a feladatot, nem helyette hozzuk meg a döntéseket, hanem mellette állunk, és mindenben támogatjuk.

Egyszerűen csak elhisszük, hogy képes rá, bele tud állni a változásba, fel tud nőni a feladathoz. Elhisszük, hogy ez működik, és mindannyian képesek vagyunk saját erőnkből elérni mindazt, amit szeretnénk.

Ha úgy érzed, tudlak támogatni téged is utadon, fordulj hozzám bizalommal.

Ha van kedved megismerkedni Máltával, és kicsit mélyebben önmagaddal is, akkor várlak egy inspiráló hétre, amit velem töltesz ezen a csodás szigeten.  

Legújabb bejegyzéseimről a Facebook oldalamon is értesülhetsz.