Szembenéztem a félelmeimmel Máltán

Több évnyi vívódás után 2016-ban sikerült elválnom. Arra azonban nem számítottam, hogy a válás után még hosszú hónapokkal sem találom majd magam. Valahogy az ember azt gondolja, hogy ha megteszi azt a bizonyos lépést, amitől annyira tart, akkor a helyére kerül minden. Sajnos nem így történt.

2017-ben már nem csak az önértékelésem, hanem az egészségem is romokban hevert. Számtalan dolgot kipróbáltam, ám végül szinte feladtam a reményt egészen 2018 tavaszáig, amikor egy barátnőm unszolására elkezdtem követni a Manna Coach nevű oldalt. Azonnal magával ragadott. Összesen 3 nap alatt elolvastam Szilvinek minden írását, és azt éreztem, hogy végre megmozdult valami bennem.

Nagyon szimpatikusnak találtam az utazási ajánlatait, de bevallom még soha életemben nem utaztam egyedül. Amolyan társfüggő voltam mindig is. El sem tudtam képzelni azt, hogy milyen érzés lehet nem a párunkkal utazni. Folyton attól tartottam, hogy a szerelmes párok látványa ismét lehúz majd a mélybe. A boldog házaspárok, turisták, akik mind meg tudják egymással osztani az örömüket, ezzel szemben pedig ott voltam én, aki jó ideje már csak a magányt ismerte.

Aztán végül nem bírtam magammal, mondhatni olyan voltam, mint egy kisgyerek, nagyon régóta nem éreztem ilyen izgalmat és írtam egy hosszú emailt Szilvinek. Először a barátnőmmel terveztem utazni, aztán Szilvi rámutatott arra, hogy a változásomhoz szembe kell tudnom nézni a félelmeimmel és EGYEDÜL. Még most is emlékszem, mennyire intenzíven gyűlöltem ezt a szót, szabályosan rettegtem tőle. Egyedül elutazni egy ismeretlen helyre, ahol Szilvin kívül senkit nem ismerek, ez akkor a félelemeim top 5-ös listájának az első helyén állt.

És, hogy mi változott mégis? Vagy mi volt az, amitől rá tudtam venni magam, hogy egyedül felszálljak a gépre? Az, hogy képes voltam megérteni, hogy ez az egész egy folyamat. Nem hagyhatok ki lépcsőfokokat. Ahhoz, hogy jól legyek újra, nem úszhatok meg bizonyos fázisokat, melyekhez nem fűlik a fogam.

2018. június 5-én, a születésnapomon felszálltam arra a gépre. Az elmúlt éveim legnagyobb félelmét küzdöttem le, és ezért mai napig hálás vagyok Szilvinek. Lehet, másoknak ez semmi, de azt is megtanultam, hogy nem szabad azt néznem, hogy ki hol tart hozzám képest. Nekem egyedül magamra kell koncentrálnom, és a saját fejlődésemre.

Azon a napon ráléptem arra az útra, ami csupán a kezdete volt a gyógyulási folyamatomnak, és mégis a mai napig elképesztő, hogy ez az egyetlen döntés mennyit adott nekem.

Málta maga volt a csoda. Mintha azzal, hogy szembenéztem a legnagyobb félelmeimmel, kinyílt volna előttem egy kapu. Mintha azt mondtam volna az életnek ezzel a tettemmel, hogy na itt vagyok, átadom magam neked, vigyél, amerre szeretnél.

Szilvivel rengeteg személyre szabott gyakorlatot csináltunk, melyek mind segítettek elengedni a múltamat és feldolgozni azt, amiről már azt hittem, hogy rég túl vagyok rajta. Éppen ennyire fontos volt az is, hogy új célokat sikerült felállítani az életemben. Olyan célokat (és most nem kell nagy dolgokra gondolni) találtam meg, amelyek mindig is ott voltak bennem, csak nem mertem rájuk nézni. Olyan motiváló dolgok kerültek ismét a napjaimba, amikről már nagyon régóta megfeledkeztem.

A Manna Coach programjával Szilvi újra visszahozta a színt az életembe. Büszke vagyok magamra, hogy  egyedül elutaztam Máltára. Csodás tájakat láttam, a helszínek, ahol jártam, mindörökre a retinámba égtek, és olyan beszélgetésekben vettem részt, amelyek teljesen új megvilágításba helyezik az egész életemet. Végre megszabadultam a társfüggőségemtől is, és olyan dolgokat próbálok ki azóta, amiket korábban egyedül soha nem mertem.

Elmondhatatlanul hálás vagyok ezért az egész UTAZÁSÉRT, és bízom benne, hogy még találkozunk! Köszönöm Szilvi!

Szerző: S. Krisztina

Vélemény, hozzászólás?