
Egy vállalkozó is megpihenhet és feltöltődhet néha
A MannaCoach-ra és Szilvire az interneten találtam rá. Éppen egy viszonylag nehéz időszakon mentem keresztül mint vállalkozó, és éreztem, hogy egy egyszerű nyaralás nem fog kizökkenteni ebből. Ma már tudom, hogy kiégéssel küzdöttem, de akkor csak azt éreztem, hogy nem találom a helyem és valahogy semmi nem tett boldoggá. Voltak ugyan céljaim, valami mégsem működött. Egyszerűen megrekedtem.
Azt hiszem életem legjobb döntése volt, hogy még aznap felvettem a kapcsolatot Szilvivel. Ő készségesen válaszolt minden egyes kérdésemre, és biztosított róla, hogy ketten együtt megoldást fogunk találni a problémámra. Persze az ember sokszor szkeptikus, amikor az interneten talál rá valamire, de mivel jobb ötletem nem volt, és hozzáteszem Szilvi tényleg azonnal a szívembe lopta magát, úgy döntöttem, hogy belevágok.
Már az első pillanatban, ahogy leszállt a gépem Máltán, azt éreztem, hogy valami nagyszerű dolog kezdetén állok. Tisztában voltam vele, hogy tartós változást szeretnék az életemben, és elhatároztam, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez tényleg el is indulhasson az életemben.
Nem mondom azt, hogy egyszerű volt elengedni a saját kis démonjaimat… Az állandó megfelelési kényszer, ami egy ideje az életem részévé vált, folyton felütötte a fejét. És viszonylag sokat kellett küzdenem magammal, de most már elmondhatom, hogy Szilvi valóban érti a dolgát. 🙂

Szépen fokozatosan építette fel a programokat, hogy ne érezzem azt, hogy az egész ott töltött egy hét egy hatalmas rohanás lenne. Az elején meghallgatta, én hogyan töltöm a napjaimat, alkalmazkodott a napi rutinomhoz és ahol úgy érezte, segíthet, ott javaslatokat tett. Ilyen volt például a reggeli meditáció, amit mindig is ki szerettem volna próbálni, de soha nem volt rá időm (szokásos kifogások). Már az első reggel együtt meditáltunk a tengerparton, és azt hiszem, ha összesen ennyit kaptam volna az út során, már az is megváltoztatta volna az életemet.
Megértettem, hogy sokszor mernünk kell segítséget kérnünk, még nekünk vezetőknek / vállalkozóknak is. Olyan szinten hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy mindent nekünk kell megoldanunk egyedül, hogy el is felejtjük, hogy valójában mi is emberek vagyunk. Ezt is Szilvitől tanultam meg például, hogy merjem magam sokkal inkább „emberként” kezelni, és elengedni azt, hogy a nap 24 órájában egy cégvezető vagyok. Mert nem csak a párkapcsolatokra igaz, ha te nem vagy jól, nem tudsz adni a társadnak sem. Ugyanúgy igaz, ha kiégsz, kiégeted a saját vállalkozásodat is.




Ezeket is érdemes megnézni

A sikeres vállalkozás alapja a stratégia és a struktúra

Útmutató a sikerhez: az élethivatás beteljesítése
