Bevétel növelés

Apró lépésekkel biztosan tovább jutsz

Emlékszel még, hogyan sajátítottad el az új ismereteket az iskolában? Mi jó alaposan, néha kicsit jobban elmélyedve, néha felületesebben, de egyenletes, apró lépésekkel haladtunk. Nem a két ismeretlenes egyenlet megoldásával kezdtük, hanem szépen lassan, a négy alapművelet elsajátításával, aztán a szorzótábla megismerésével, majd folytattuk az alap egyenletekkel, és csak utána találkoztunk először az egy, majd a két ismeretlennel.

Így van ez az önismeret során is. Szépen lassan megismerünk új gondolatokat, új lehetőségeket, apránként jutunk el a saját megértéseinkig. Persze azt várjuk, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozik majd minden. Keressük a csodaszert, ami nincs, hiszen ugyanúgy a tanulásról, a folyamatról szól ez is, mint bármilyen más ismeret rejtelmeibe történő bepillantás során.

Miért nem hisszük el vajon, hogy egyetlen apró változtatás mennyire más rálátást tud adni? Miért gondoljuk azt, hogy csak a nagy változások segítenek, csak azok hoznak eredményt?

Az a tapasztalatom, hogy igenis elegendő alkalmanként apró lépésekkel haladni. Elég egyszerre egyetlen dolgot másképp csinálni, mint addig tettük.  Hogyan?

Pontosan ugyanúgy működik itt is minden, mint például a munkádban. Első és legfontosabb, hogy pontosan meghatározd, merrefelé szeretnél elindulni. Utána következik majd az aprólékosabb tervezés, de ez már egy következő cikk témája.

Most elsőként kezdd minden reggeled 5 percnyi önmagadra figyeléssel.

Olyan 5 percet válassz, ami csak a tiéd. Engedd felszínre, ami a lelkedben lakozik, úgy, hogy koncentráltan, irányítottan figyelsz befelé. Kérdezd meg magadtól, mit szeretnél adott napon leginkább megvalósítani, mi az, amire személy szerint vágysz. Mi az a legbelsőbb vágyad, amit nagyon szeretnél, és ami csakis rólad szól.

Képzeld el magadban, hogy már elérted ezt az állapotot, megvalósítottad ezt a vágyad. Olvadj bele ebbe a képbe. Engedd az érzéseidet felszínre törni, és éld meg őket. Figyeld meg, mikor milyen érzés kerít hatalmába: hol érzel örömöt, elégedettséget, nyugalmat, és hol tör elő félelem, vagy olyan gondolat, amely gátolja a vágyott cél megvalósulását.

Amint megtaláltál egy negatív, vagy félelmet okozó gondolatot, tudatosítsd magadban. Nagyon klassz, hogy ráleltél erre a gondolatra, mert most már tudod semlegesíteni. Mégpedig úgy, hogy elengeded. Hangosan mondd ki, hogy „Elengedem azt a hiedelmem, hogy …….” és folytasd a mondatot az oda illő befejezéssel.

Következő lépésben fogalmazd át ezt a mondatot pozitív gondolattá, és mondd ki azt is hangosan.

Például: azt gondolod, hogy semmit nem tudsz befejezni. Akkor a Te két mondatod a következőképpen hangzik: „Elengedem azt a hiedelmem, hogy semmit nem tudok befejezni.” „Megengedem magamnak, hogy képes vagyok befejezni minden tevékenységet, amibe belekezdek.”

Talán észrevetted a párhuzamot az elengedem, és a megengedem szó között. Egyetlen apró igekötő, mégis egészen más értelmet ad a kijelentésnek. Engedd el a régi, berögzült gondolatokat, és engedd meg magadnak az újat, a felszabadítót, a megvalósítót.

Legyen ez az első lépés, az első alapművelet, amit megtanulsz önismereti utad során. Cselekedj ma, holnap, holnapután és ezután minden nap egy picit másképp, mint ahogyan addig tetted. Szánd magadra ezt az 5 percet naponta, és végezd el a gyakorlatot reggelente, várakozás közben, ebédszünetben, vagy bármikor, amikor csak megteheted. Tedd a hétköznapjaid szerves részévé, és figyeld, ahogy változol.

Fogadd el, hogy apró lépésekkel haladsz, mindvégig a célon tartva a szemed. A legjobb, ha naplót is vezetsz ezekről az önmagadba mélyedésekről, hogy nyomon tudd követni a fejlődésed. 30 nap után pedig nézd vissza, és csodálkozz rá az akkori énedre.

Kezdd el még ma!

Amikor befelé figyelsz, megláthatsz néhány olyan képet, néhány olyan vágyad, amelyet nem tudatosítottál eddig magadban – vagy csak nagyon mélyre temetted, és nem gondoltál rá hosszú ideje. Lám-lám, ezek az elképzelések még mindig benned vannak, csak a megvalósításra várnak.

Mi minden jó történhet? Próbáld ki, és meglátod!

Gürtler Szilvia

Várlak facebook oldalamon, ahol a blogcikkek mellett egyéb inspiráló posztokat is megosztok.

Ha szívesen folytatod az utadat inspiráló környezetben, különleges helyszínen, akkor várlak Máltára, hogy együtt fedezzük fel a benned szunnyadó erőt.

MANNA
Magazin


 > Inspiráció
 > Támogatás
 > Történetek
 > Tippek, ötletek

A munkát élvezni is lehet

Bakalár Cernovar - Cseh Sör